IRGALMASOK, MINT AZ ATYA

img

Az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Kar levele

 

Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Ez év március 13-án a római Szent Péter bazilikában Ferenc pápa egy bűnbánati istentisztelet keretében meghirdette az Irgalmasság Rendkívüli Szentévét. A Szentatya akkor a következő szavakat intézte az egész Egyházhoz:

„Kedves Testvéreim, gyakran gondoltam arra, hogyan végezheti valóságosabban az Egyház az irgalmasság tanújának misszióját. Ez egy olyan út, amely személyes megtéréssel kezdődik. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy egy Rendkívüli Jubileumot hirdetek meg, melynek középpontjában az Isteni Irgalmasság áll. Ez lesz az Irgalmasság Szentéve. Éljük meg ezt az időszakot Urunk szavainak fényében: „Legyetek irgalmasok, amint a ti Mennyei Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36). Ez elsősorban a hitvallókra vonatkozik. Sok irgalmasság! Az Irgalmasság Éve idén a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén veszi kezdetét és 2016. november 20-án, Krisztus Király (aki az Irgalmas Atya élő arca) vasárnapján ér véget. Mivel mindnyájan bűnösök vagyunk, biztos vagyok benne, hogy az egész Egyház, amelynek annyira szüksége van az irgalmasságra, örömre lelhet ebben a jubileumban, és megnyithassa, gyümölcsözővé teheti az Isteni Irgalmasságot, mely által arra vagyunk hivatva, hogy megvigasztaljuk minden egyes kortársunkat. Ne feledjük, hogy az Isten mindent és mindig megbocsát. Ne fáradj bele a bocsánatkérésbe”.

A Misericordiae Vultus bullájában a pápa a következőt írja:

„Fáradhatatlanul szemlélnünk kell az irgalmasság titkát. Ez számunkra az öröm, a vigasztalás és a békesség forrása. Ez az üdvösségünk feltétele. Az Irgalmasság egy olyan szó, amely feltárja számunkra a Szentháromságot. Az Irgalmasság a legmagasztosabb és végső cselekedet, melyben az Isten felénk siet. Az Irgalmasság egy alapvető törvény, amely minden ember szívében él, amikor az őszinte tekintettel néz a felebarátjára, akivel az útján találkozott. Az Irgalmasság az az út, amely egyesíti az Istent és az embert. Megnyitja a szívet a reményre, mely szerint a bűn ellenére örökre szeretve van”.

A Szentatya az irgalmasságra való tekintésnek két útjáról beszél. Az első arra emlékeztet minket, hogy az Isten az, Aki felénk siet. Ezt bizonyítja a Tékozló fiú története. Láthatjuk benne az Atyát, aki szomorkodik és visszavárja a fiát. Ezért a Szentatya azt szeretné, hogy „a jubileumi búcsú mindenki számára az Isteni Irgalmasságnak valódi megtapasztalása lehessen, amely az Atya tekintetével jön szembe, és amely a bűnt elfeledve fogad és bocsát meg”.

A búcsú elnyeréséhez a hívőknek el kell zarándokolniuk a Szent Kapuhoz, amely a megyéspüspök által kijelölt székesegyházban, templomban, valamint a négy római pápai bazilikákban nyitva áll. Jubileumi búcsút nyerhet az is, akinek nincs lehetősége eljutni a Szent Kapuig, ez elsősorban a betegekre, magányosokra, rabokra, idősekre vonatkozik. Nekik elegendő, ha hittel és örömteljes reménnyel élik meg a megpróbáltatások idejét, szentáldozáshoz járulva, vagy szentmisén és közös imádságon való részvétellel, akár tömegtájékoztatási eszközök segítségével is”.

Valószínűleg a Szent Kapun való átmenés nem mossa le a vétkeinket, hiszen a bűnök megbocsátása a bűnbánat szentségében való részesedés által történik. Ezért szükséges, hogy a meghatározott templomokban legyen lehetőség a gyónásra.

A második út – felhívni a figyelmet az irgalmasság testi és lelki cselekedeteire. Ezzel kapcsolatban a pápa ezt írja: „Az irgalmasság tapasztalata konkrét jelek által válik láthatóvá, mint ahogyan erre Jézus is tanított. Minden alkalommal, amikor a hívő végrehajt egy-egy ilyen cselekedetet, akkor biztosan elnyeri a búcsút”.

Ezen az úton újra meg kell figyelni a lelki és anyagi szegénységet. Az Irgalmasság Apostolaiként nekünk kell reményt, vigasztalást, imát megbocsátást vinni az embereknek. Jócselekedeteink által közelednünk kell a nélkülözők felé. Hazánkban nagy a szegénység, sokan viaskodnak ezzel a problémával. Az ilyen helyzet kialakulásához több minden hozzájárult: a kelet-ukrajnai háború, a munkanélküliség, az alacsony bérek és nyugdíj, a tönkrement házasságok és az árván maradt gyermekek. Számos család szenved amiatt, hogy az egyik szülő külföldi munkavállalásra kényszerül. És mennyi beteg ember szenved magányosan otthonában, kórházban, öregek otthonában. Közeledjünk testvéreinkhez, akik ínségben élnek és tegyük az irgalmasság keresztény cselekedeteit. „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, azt velem tettétek (Mt 25,40).

Az Irgalmasság Évében a pápa nagy figyelmet szentel az új élet ajándékához való helyes viszonyulásnak egyéni és társadalmi szinten. Ez elsősorban az abortuszukról és az abortuszon átesett nőkről szól. „Tudom, hogy egy ez egzisztenciális és morális dráma. Sok olyan nővel találkoztam, akik sebet hordoztak a szívükön, melyet egy nehéz és fájdalmas döntés okozott. Ami történt, az nem helyes, de amikor tudjuk a teljes igazságot, akkor megmaradhat a remény. Aki bánja tettét, az a személy számára nem szabad visszatartani az Isten megbocsátását, különösen abban az esetben, ha őszinte szívvel meggyónja vétkét, hogy kibéküljön az Atyával”, – írja Ferenc pápa. Ezért a jubileumi évben elrendelte, hogy minden pap feloldozást adhat azoknak, akik abortuszon estek át, de megbánták tettüket és kérik a megbocsátást.

Kedves Testvéreim!

A világ és Ukrajna Egyházának közössége előtt nagy feladat áll, hiszen az Irgalmasság Éve nem nagy szlogenekről és nyilatkozatokról szól, hanem a keresztény életünkről való tanúságtételről, hogy megmutassuk az embereknek az Istenhez vezető utat, aki nem büntetni, hanem irgalmas szeretetével szeretni akar bennünket.

A közös jubileumi utunk 2015. december 13-án veszi kezdetét a székesegyházak Szent Kapuinak megnyitásával. December 20-án pedig megnyitják a püspökök által kijelölt összes templom Szent Kapuját, valamint sorra kerül az Irgalmasság Évének ünnepélyes megnyitása. Készüljünk ezekre az eseményekre szentgyónással és bocsássuk meg az ellenünk elkövetett bűnöket, hogy tiszta szívvel léphessünk be az irgalom terébe, ahol a Jóságos Irgalmas Atya vár ránk.

Ebben a fontos évben takarjanak be minket gondoskodásukkal az Irgalom Anyja, valamint Szent Közbenjáróink, és az „Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” kapott áldás segítsen bennünket a rossz és a gyűlölet szeretet által történő legyőzésében. Ámen.

Lemberg, 2015. november 25.

Római Katolikus Püspöki Konferencia

Comments are closed.